Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Szekszárdról igazoltunk tehetséges játékost.
Ascher Dóra, Legendás Lora, Molnár Adelina, Tenyei-Tóth Rebeka, Vajda Orsolya és Zágor Bernadett az MTK Budapest futballistája marad.
Több játékosunk is máshol folytatja pályafutását.
A szerb élvonalban harmadik vajdasági alakulat 2-1-re győzött a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián.
Nagyon fiatal csapattal kezdtük az összecsapást, amely a vendégek egygólos sikerével zárult.
Futballistánk az Kék és Fehér Jótékonysági bálon vehette át az elismerést.
Együttesünk gőzerővel készül a bajnokság tavaszi folytatására.
Spanyolországban játszik két mérkőzést a korosztályos nemzeti együttes.
Zágor Bernadett duplázott a szlovák listavezető otthonában.
A klubunkat 2022 után ismét erősítő Gravencz Gréta nyilatkozott a szerződtetését követően.
Telkiben készül az U17-es és U19-es nemzeti együttes.
Együttesünk 0-2-ről egyenlíteni tudott, de végül a hazaiak örülhettek.
A futballista 2022 után lett ismét klubunk játékosa.
Felnőtt csapatunk remek hangulatú boksz edzésen vett részt az egyesület ökölvívóival.
Válogatott támadónk volt a SheShootsSheScores podcast vendége. Lapszemle.
Gárdánk felkészülési mérkőzésen látta vendégül a ŽFK TSC csapatát.
Klubunk új igazolása, Anastasiia Myhal többek között az egymás elleni mérkőzésekről, az őszi szezonjáról és a tavaszi cé...
Csapatunk kikapott a osztrák listavezető, Európa Kupa-negyeddöntőre készülő FK Austria Wien otthonában.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: