Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Így értékelte vezetőedzőnk a Puskás Akadémia FC elleni idegenbeli kupamérkőzést.
Csapatunk egy góllal maradt alul a bajnoki rivális Puskás Akadémia FC otthonában.
Felcsúton lépünk pályára a nyolcaddöntőben.
A Miskolcon aratott fölényes bajnoki győzelmünk legfontosabb pillanatai.
A sorozat nyolcaddöntőjében találkozunk a felcsútiakkal.
Védőnk fejjel volt eredményes Belgium ellen.
Szlovéniában végzett az első helyen a korosztályos nemzeti együttes, akadémistánk mindhárom mérkőzésen lehetőséget kapot...
Férfi és női felnőtt labdarúgócsapatunk idén is csatlakozott a Rózsaszín Október mozgalomhoz, amely a mellrák megelőzésé...
Az U19 kivételével minden együttesünk pályára lép.
A lányok fölényes győzelmet arattak a BVSC-Zugló ellen, míg a fiúk elleni bajnokin egy góllal maradtak alul.
Vezetőedzőnk így értékelte a DVTK elleni bajnoki győzelmet.
Válogatott támadónk mesternégyest szerzett, Walton Júlia debütált az élvonalban.
Felnőtt csapatunk játékosai és akadémistáink is fiatalokkal fociztak együtt.
Görögország ellen léphetnek pályára fiataljaink.
Így győztük le a szombathelyi együttest a legutóbbi bajnoki fordulóban.
Idegenben találkozunk a felcsútiakkal a sorozat nyolcaddöntőjében.
Együtt gyakoroltak a nagyok és a kicsik a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián.
Ezen a héten az U19, az U17, az U15 és az U10 nem lép pályára.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: