Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
A szezonnyitó bajnoki mérkőzésünk legfontosabb pillanatai.
Az egyesületekkel való együttműködések célja, hogy kölcsönösen segíteni tudjuk egymás munkáját.
Az U15-re 9-1-re múlta felül a hasonló korosztályú vendégeket, míg az U17 4-4-es döntetlent játszott az idősebb kassaiak ellen.
Együttesünk hat góllal múlta felül a zöld-fehéreket a bajnokság 8. fordulójában.
Együttesünk 8. fordulóban sorra kerülő rangadóját élőben közvetíti az M4 Sport.
Négy játékosunk kapott meghívót a felnőtt nemzeti együttesbe. 17 éves támadónk, Pápai Emőke a tartaléklistára került.
Hazai pályán szerepel a felnőtt és az U19, idegenbe utazik az U16. Az U14 bajnokiját október végére halasztották.
Együttesünk szép játékkal teljesen megérdemelten szerzett három pontot.
Schrancz Balázs együttese hátrányból fordítva szerezte meg a három pontot a bajnokság 7. fordulójában.
Csapatunk péntek délután hét góllal győzte le az élvonalbeli ETO-t a kupa 3. fordulójában.
Felnőtt együttesünk MK-mérkőzést vív, Veszprémben vendégszerepel az U19, hazai bajnokit játszik az U16 és az U14.
A Simple Női Liga 6. fordulójában csapatunk elveszítette veretlenségét, miután két góllal kikapott az FTC-Telekom vendég...
Csapatunk vereséget szenvedett a bajnokság 5. fordulójában.
A bajnokság hatodik fordulójában 6-0-ra győzött csapatunk hazai pályán.
Csapatunk 4-2-re kikapott a zöld-fehérek vendégeként, de így is vezeti a bajnokságot. Pápai Emőke duplázni tudott, Demet...
A Simple Női Liga 5. fordulójában nem talált legyőzőre csapatunk. A Kelen SC ellen Pápai Emőke triplázott, Bokor Blanka...
A kupa 3. fordulójában október 9-én, pénteken 14 órától látjuk vendégül a kisalföldi gárdát.
Csapatunk az 5. fordulóban sem kapott gólt, így továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a bajnokságot.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: