Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Ezen a héten csak felnőtt és U14-es csapatunk lép pályára.
Gólfesztivál a szezon utolsó bajnokiján a Budafoki LC ellen.
Az U14 fiúk ellen is győztesen hagyta el a pályát.
A hét közepén U15-ös és U17-es csapatunk lép pályára, hétvégén “bemutatkozik” az U19 is.
A héten két edzőmérkőzést is játszott csapatunk.
Együttesünk negyedik előkészületi találkozóján hat góllal nyert.
Hasznos edzőmérkőzést játszott együttesünk a bajnoki rajt előtt.
Az MTK TV videójában közelebbről is megismerhetjük akadémiánk kapusedzőjét, Csizmók Adriennt, aki tavaly nyár óta foglal...
Egy évvel idősebbek ellen lépett pályára együttesünk.
Mindkét együttesünk két mérkőzést játszott a hétvégi fordulóban.
Képekben felnőtt csapatunk 0-0-ra végződő felkészülési mérkőzése a MOL Fehérvár FC ellen.
Öt gólt hozott a Banat Girls Comloşu Mare elleni összecsapás.
Csapatunk több helyzetet kidolgozott, de gólt nem tudott szerezni.
Védőnk két mérkőzésen léphet pályára Törökországban.
Svédország ellen játszik két mérkőzést a korosztályos nemzeti együttes.
Együttesünk ezúttal négy gólt szerzett az előkészületi találkozón.
Két játékosunkra tartalékként számít a nemzeti együttes szakmai stábja.
Sikeres vasárnapot tudhat maga mögött csapatunk.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: