Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Ezen a héten csak felnőtt és U14-es csapatunk lép pályára.
Gólfesztivál a szezon utolsó bajnokiján a Budafoki LC ellen.
Az U14 fiúk ellen is győztesen hagyta el a pályát.
Kapusunk KÉSZ-St. Mihály-Szeged elleni védése lett az előző forduló második legszebb hárítása.
A PMFC ellen léptek pályára együtteseink.
Három játékosunk került be hazája felnőtt válogatottjába.
Az U15-ös, az U16-os és az U19-es nemzeti együttesben is számítanak fiataljainkra.
A KÉSZ-St. Mihály-Szeged elleni idegenbeli bajnoki mérkőzés összefoglalója.
Budaörsön játszik edzőmérkőzést az együttes.
Szakágvezetőnk és szakmai igazgatónk, Pinczi Anita a tervekről és célokról nyilatkozott az MTK TV márciusi adásában.
Így értékelte vezetőedzőnk a KÉSZ-St. Mihály-Szeged otthonában 1-0-ra megnyert bajnoki mérkőzést.
Csapatunk Lyubov Gudchenko második félidőben szerzett góljával diadalmaskodott.
Fiatal támadónk élete első élvonalbeli gólját választották a legutóbbi forduló legszebb találatának.
Premier pénteken 22:30-kor az M4Sporton, ismétlés vasárnap 6:30-kor az M4Sport+ csatornán.
Hátvédünkkel beszélgettünk a szerződéshosszabbításról, a csapatkapitányi szerepkörről és a célokról.
Az idei első hazai bajnoki mérkőzésünk legfontosabb mozzanatai.
Az MTK Budapest szerződést hosszabbított Vajda Orsolyával, a felek a játékos nyáron lejáró kontraktusát hosszabbították...
Együttesünk sok helyzetet alakított ki, és végül egy góllal nyert idegenben.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: