Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Ezen a héten csak felnőtt és U14-es csapatunk lép pályára.
Gólfesztivál a szezon utolsó bajnokiján a Budafoki LC ellen.
Az U14 fiúk ellen is győztesen hagyta el a pályát.
A döntőben az FTC ellen diadalmaskodott együttesünk.
Mindkét korosztályban harmadik helyen végzett csapatunk.
A téli szünetet követően közel egy hónap után folytatódott a sorozat.
A Simple Női Liga tavaszi folytatására készülő együttesünk edzésén jártunk.
Képriport U19-es, U17-es és U15-ös csapatunk edzéséről.
Felnőtt csapatunk vezetőedzőjével beszélgettünk a felkészülésről és a fiatalok szerepéről.
Az MTK Budapest női szakágának új vezetője, Pinczi Anita a felkérésről, a feladatairól és célokról nyilatkozott az MTK T...
Felnőtt gárdák ellen lépett pályára együttesünk.
Interjú az Ausztriából hazatérő, az ősszel még a Bajnokok Ligája csoportkörében pályára lépő első téli igazolásunkkal, Z...
Válogatott, BL-tapasztalattal rendelkező játékos az első téli igazolásunk.
Felnőtt együttesünk mellett UP-gárdáink is munkába állnak.
Decemberben Kormos Róza (U11), Szécsi Vivien (U14), Bellon Petra (U15), Tassy Kata (U17) és Kövy Elza (U19) lettek a leg...
Várjuk a 2003 és 2010 között született gyermekek jelentkezését.
Szerződése lehetőséget biztosított a téli klubváltásra, amivel a támadó élni kívánt.
Az MTK TV kilátogatott leány U19-es, U17-es és U15-ös csapatunk utolsó edzésére, ahol Könczey Zsolt, Korozmán Norbert és...
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: