Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Félévértékelő edzői interjúsorozatunk harmadik részében U19-es csapatunk vezetőedzőjével, Schrancz Balázzsal beszélgettü...
Az idei utolsó mérkőzésén fölényes sikert aratott együttesünk a jó erőkből álló, több, élvonalban is bevetett játékossal...
Felnőtt és U19-es csapatunk is hazai pályán játszik a hétvége folyamán.
Csapatunk az eredeti tervekkel ellentétben mégsem lép pályára szombaton a bajnokság 12. fordulójában.
A mérkőzést természetesen zárt kapuk mögött rendezik.
Az ETO FC Győr, a Haladás-Viktória és a Budapest Honvéd ellenfelei lesznek csapataink. Pihen az U19.
Öt siker után két góllal kikaptunk a Puskás FC otthonában a 9. fordulóban.
Sorozatban az ötödik győzelmét aratta csapatunk, miután a 10. fordulóból előrehozott bajnokin 3-0-ra nyert a Haladás-Vik...
Az Új HNS-ben játszik a felnőtt csapat, kétszer lép pályára az U19, az U16-ra hazai, az U14-re idegenbeli bajnoki vár.
Az utolsó őszi fordulóból előrehozott bajnokink nyolc gólt hozott a székesfehérváriak ellen.