Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Málta ellen játszott két mérkőzést a nemzeti együttes.
Murár Viktória három, Borzák Lilien egy meccsen játszott.
A felnőttek teremtornával, a fiatalok bajnoki fordulóval zárják a 2024-es évet.
10 élvonalbeli együttes méri össze tudását Budaörsön.
Játékosunk először lépett pályára a felnőtt nemzeti együttesben.
20 éves játékosunk csereként kapott lehetőséget Málta ellen.
Az évzáró bajnoki mérkőzésünk összefoglalója.
Az MTK Budapest folytatta tavaly ősszel megkezdett programját, aminek célja a mozgás megszerettetése gyerekekkel, illetv...
Maria Palama sérülés miatt nem léphet pályára a Szlovákia elleni mérkőzéseken.
U19-es, U17-es, U15-ös és U13-as csapatunk is három pontot szerzett.