Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
A hét közepén U15-ös és U17-es csapatunk lép pályára, hétvégén “bemutatkozik” az U19 is.
Hasznos edzőmérkőzést játszott együttesünk a bajnoki rajt előtt.
Mindkét együttesünk két mérkőzést játszott a hétvégi fordulóban.
Öt gólt hozott a Banat Girls Comloşu Mare elleni összecsapás.
Együttesünk ezúttal négy gólt szerzett az előkészületi találkozón.
Sikeres vasárnapot tudhat maga mögött csapatunk.
Mindkét együttesünk három mérkőzést játszott a hétvégi fordulóban.
Együttesünk felkészülési mérkőzésen 2-1-re nyert a másodosztályban mind a 11 bajnoki összecsapását megnyerő fővárosiak e...
Fiúk ellen játszott előkészületi találkozót együttesünk.
Profi ökölvívótól tanulhattak játékosaink.