Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Vezetőedzőnk értékelte a DVTK ellen 4-1-re megnyert bajnokit.
A végeredmény már az első félidőben kialakult.
Rendhagyó gyakorlás az akadémián.
U19-es csapatunk idegenben, míg U17-es és U15-ös együttesünk hazai pályán találkozott a szombathelyiekkel.
Így értékelte vezetőedzőnk az Astra-Activtek HFC-Üllő ellen 2-0-ra megnyert hazai bajnokit.
Csapatunk gól nélküli első félidő után megszerezte a három pontot.
Mindhárom együttesünk az Illés Akadémia-Viktória ellen lép pályára.
Várjuk a 2009 és 2013 között született gyermekek jelentkezését.
Klubunk férfi csapatunk Dorogi FC elleni hazai bajnoki mérkőzésének szünetében búcsúztatta el a 27 évesen sérülései miat...
A szezonnyitón aratott győzelmünk legfontosabb pillanatai.
Egykori játékosunk a nyáron vonult vissza sérülései miatt.
Válogatott támadónk csereként lépett pályára a bajnokság első fordulójában.
Képekben a Puskás Akadémia FC elleni szezonnyitó, melyet 2-0-ra nyertünk idegenben.
Így értékelte vezetőedzőnk a Puskás Akadémia FC elleni sikert.
A Puskás Akadémia FC otthonában két góllal nyert csapatunk a szezonnyitón.
Idegenben kerül sor az első bajnoki találkozóra.
Csapatunk vezetőedzőjével, Makrai Lászlóval beszélgettünk a felkészülésről, a fiatalokról és a szezonrajtról.
Csapatunk edzésén jártunk, mely már gőzerővel készül a Puskás Akadémia FC elleni szombati bajnokira.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: