Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
A szezonnyitó bajnoki mérkőzésünk legfontosabb pillanatai.
Az egyesületekkel való együttműködések célja, hogy kölcsönösen segíteni tudjuk egymás munkáját.
Az U15-re 9-1-re múlta felül a hasonló korosztályú vendégeket, míg az U17 4-4-es döntetlent játszott az idősebb kassaiak ellen.
Fölényes siker az esztendő utolsó bajnokiján.
A szegediek elleni bajnokink összefoglalója.
Balogh Tímeára tartalékként számít a nemzeti együttes szakmai stábja.
Az U11-es korosztályra Bozsik Torna vár.
A kampány november 20. és december 13. között tart, az édességeket a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia aulájában találhat...
Az őszt már korábban befejező U14 kivételével minden együttesünk pályára lépett.
Képekben a szegedi csapat ellen aratott 2-0-ás hazai győzelmünk.
Így értékelte vezetőedzőnk a KÉSZ-St. Mihály-Szeged ellen 2-0-ra megnyert bajnokit.
A második félidő elején előbb Siklér, majd Barkóczi vette be a szegedi kaput.
Az idei utolsó idegenbeli bajnokink legfontosabb pillanatai.
December első hétvégéjén találkozik az élvonal 12 csapata.
A héten csak az U14 nem lép pályára.
Négy bajnokit játszott az U14, pályára lépett az U19, az U17 és az U15 is.
Képekben az Újpest FC elleni idegenbeli bajnoki.
Így értékelte vezetőedzőnk az Újpest FC otthonában 3-0-ra megnyert bajnokit.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: