Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Vezetőedzőnk értékelte a DVTK ellen 4-1-re megnyert bajnokit.
A végeredmény már az első félidőben kialakult.
Rendhagyó gyakorlás az akadémián.
A bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésén csapatunk 2-2-es döntetlent játszott a román aranyérmes kolozsvári gár...
Együttesünk kétszer is vezetést szerzett, de végül döntetlent játszott a kolozsvári gárda ellen.
Korozmán Norbert lett a gárda vezetőedzője.
Együttesünk Mátraházán a Budaörs vendége volt.
Augusztus végén kezdődik a pontvadászat mindhárom együttesünk számára.
Kolozsvári gárda lesz az ellenfelünk nemzetközi felkészülési mérkőzésen.
Klubunk 18 éves játékosát, Zahár Flórát is jelölték a Digi Sport versenyében.
Elkészítették a bajnokság sorsolását. Csapatunk idegenben lép pályára az első fordulóban.
A szezonrajtra készülő csapatunk szombat délelőtt újabb edzőmérkőzést játszott.
Együttesünk a Soroksár SC-t fogadta, és fölényes győzelmet aratott.
Mind a négy csapatunk együtt edzőtáborozott Lipóton.
Július végén kiválasztó edzőtábort tart a szövetségi kapitány Telkiben.
Együttesünk lipóti edzőtáborban készül a bajnokság kezdete. Képgaléria csapatunk felkészüléséről.
Felnőtt, U19-es, U17-es és U15-ös gárdánk is ellenfeleket kapott a bajnokságra.
Vezetőedzőnkkel beszélgettünk a felkészülés első hetéről, valamint a csapat előtt álló feladatokról.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: