Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Ez történt a felcsúti rangadón az első tavaszi fordulóban.
Együttesünk szombaton hazai pályán játszik edzőmérkőzést.
Az akadémiai szekció az FTC-Telekom ellen kezdte az évet.
Csapatunk felkészülési mérkőzést játszott az FTC-Telekom együttesével. A 3-2-re elveszített találkozón Kocsán Petra és N...
Csapatunk 3-2-re kikapott a zöld-fehérektől. Góljainkat Kocsán Petra és Natalie Stephens szerezte.
Az FTC-Telekom csapatát látjuk vendégül, természetesen zárt kapuk mögött.
A 12. fordulóból elmaradt mérkőzést április 6-án pótolja csapatunk.
Az MTK TV januári adásában közelebbről is megismerhettük együttesünk négy kulcsjátékosát, Szemán-Tóth Barbarát, Kocsán P...
Az MTK TV januári adásában közelebbről is megismerhetjük bajnoki címre és kupagyőzelemre hajtó együttesünk négy játékosá...
Megkezdte a munkát felnőtt csapatunk a tavaszi folytatásra, a hét hetes felkészülés alatt több edzőmérkőzést is játszik...
Január 18-án, hétfőn felnőtt csapatunk megkezdte a felkészülést a tavaszi folytatásra az új vezetőedző, Tóth Mihály irán...
Idegenben, egy mérkőzésen kell kiharcolnunk a továbbjutást március elején.
Felnőtt csapatunk játékosai egyelőre otthoni edzésmunkát végeznek, az első csapatedzésre január 18-án kerül sor.
Bemutatkozó interjú felnőttcsapatunk új vezetőedzőjével, Tóth Mihállyal.
Tóth Mihály veszi át az MTK Hungária FC felnőttcsapatának irányítását, miután mindenben megállapodtunk a szakemberrel.
Új vezetőedzővel folytatja a munkát női labdarúgócsapatunk.
Félévértékelő edzői interjúsorozatunk harmadik részében U19-es csapatunk vezetőedzőjével, Schrancz Balázzsal beszélgettü...
Félévértékelő edzői interjúsorozatunk második részében U16-os csapatunk vezetőedzőjével, Zoufal Nándorral beszélgettünk...
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: