Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Két mérkőzést játszott Spanyolországban az U17-es válogatott.
A szerb élvonalban harmadik vajdasági alakulat 2-1-re győzött a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián.
Nagyon fiatal csapattal kezdtük az összecsapást, amely a vendégek egygólos sikerével zárult.
Az MTK Hungária FC-ben folytatja pályafutását Erős Evelin.
17 éves támadónk két mérkőzésen háromszor is bevette a szerb válogatott kapuját. Íme, a gólok.
Csopaki István szakágvezetővel beszélgettünk az elmúlt szezonról, az új vezetőedző és játékosok kiválasztásáról, a fiata...
Remek hangulatú évzárót tartott klubunk UP-szekciója.
A csütörtöki győzelem után ezúttal 3-2-re kikapott a nemzeti együttes Szegeden.
Íme, a 2020/2021-es szezon során lejátszott 26 tétmérkőzésünk alapján készült kanadai táblázatunk játékosokra lebontva a...
Az MTK TV stábja edzésen látogatta meg U16-os és U14-es csapatunkat, ahol megtudhattuk, Vass László szakmai igazgató irá...
Nemzeti együttesünk 4-0-ra nyert Szerbia ellen felkészülési mérkőzésen.
Íme, a szezon során lejátszott 26 tétmérkőzésünk statisztikái játékosokra lebontva a Simple Női Ligában és a Magyar Kupá...
Két csapatunk is részt vett a balatonboglári Strandlabdarúgó Kupán.
A megállapodást a két klub szakágvezetője írta alá az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Vasárnap két csapatunk is részt vesz a balatonboglári Strandlabdarúgó Kupán.
Távozó vezetőedzőnkkel beszélgettünk a közös munkáról.
Rutinos válogatott játékos az MTK Hungária FC első nyári szerzeménye.
Németh Loretta, Szemán-Tóth Barbara és Csányi Diána is máshol folytatja pályafutását.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: