HÍREK

Rigó Nikolett: “A legfontosabb cél továbbra is a játékosok egyéni fejlődése”

2025-12-23

Rigó Nikolett: “A legfontosabb cél továbbra is a játékosok egyéni fejlődése”

A két bajnokságban is induló U14-es csapatunk edzőjével beszélgettünk az őszről, illetve a tavaszi célokról.

Sorozatunk korábbi részei:
- Lázár Benjámin: "Elégedett lehetek az őszi szereplésükkel"
- Malik Dóra: "Ha mindenki ilyen lelkiismeretesen dolgozik, tavasszal sikeresek lehetünk"
- Nagy Alexandra: "A lányokon folyamatosan látszik a fejlődés iránti vágy"
- Szoliva Zsolt: "Büszkék vagyunk a lányok őszi teljesítményére"

A lányok veretlenül, kilencből kilenc győzelemmel zárták az őszi idényt a regionális bajnokságban. Hogyan értékeled a teljesítményüket?

- Büszke vagyok a lányokra, hiszen nagyon szép őszt zártak, az eredmények is ezt igazolják. Nem csak eredményben, hanem legtöbbször a mutatott játékban is ellenfeleink fölé tudtunk kerekedni, ami szintén pozitívum. Kiemelendő a lányok hozzáállása, nagyon éhesek a sikerre és a nagyobb arányú győzelmek után is minden héten motiváltan várják a következő meccset.

A csapat a leány bajnokság mellett fiúk ellen is pályára lépett az ősszel. Milyen volt a csapat fejlődési íve az elmúlt hónapokban?

- A fiúk elleni mérkőzések mindig nagyobb kihívást jelentenek, viszont egy plusz motivációt is ad a lányoknak. Sokat fejlődött a csapat fizikálisan, ami ebben a bajnokságban nagyon fontos. A félév során sokszor sikerült bizonyítaniuk, hogy egyenrangú ellenfelei a fiúknak, sőt föléjük is tudnak kerekedni. Ez számokban sajnos kevesebbszer mutatkozott meg, de biztos vagyok benne, hogy tavasszal még több győzelemmel fog párosulni a játékunk, ehhez viszont a helyzetkihasználásunkon javítanunk kell.

A lányok az ősz során együtt tudtak edzeni a felnőttekkel. Ez a lehetőség mekkora plusz motivációt adott nekik a jövőre nézve?

- Fontosnak tartom a jó kapcsolatot a felnőtt és az utánpótlás csapatok között. Fontos, hogy legyenek olyan játékosok, akikre fel tudnak nézni, akik klubon belül mutatnak példát nem csak játékosként, hanem emberként is. Úgy gondolom motiváló volt a lányoknak a közös edzés, azóta is rendszeresen jelen vannak a felnőtt csapat mérkőzésein labdaszedőként vagy nézőként.

Számodra melyik volt az ősz legszebb pillanata?

- Amikor a fiú bajnokságban megszereztük az első győzelmünket az Issimo ellen. Apróságnak tűnhet, de hatalmas gátat szakított át a lányokban, amikor végre elhitték, hogy a fiúk ellen is tudnak mérkőzést nyerni. Ez nagy löketet adott nekik a továbbiakra.

Milyen célkitűzésekkel vágtok majd neki a tavasznak?

- A legfontosabb cél továbbra is a játékosok egyéni fejlődése. Szeretnénk, hogy többen már nyáron az akadémiai U15-ös korosztályba lépjenek, a legtehetségesebb U12-es játékosaink pedig már a tavasz folyamán több lehetőséget kapjanak köztünk, amihez igyekszünk nekik edzéseken és mérkőzéseken is minden feltételt biztosítani.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2026-02-21 00:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok