HÍREK

Murár Viktóriával szerződést hosszabbítottunk

2024-05-15

Murár Viktóriával szerződést hosszabbítottunk

A 17 éves futballista a jövőben is az MTK Budapestet erősíti.

Klubunk szerződést hosszabbított Murár Viktóriával, így a 17 éves futballista a jövőben is az MTK Budapestet erősíti.

Murár a Tizenhárom FC, a Csep-Gól FC SE és az FTC érintésével került klubunk kötelékébe 2022 nyarán.

Az első szezonjában összesen 18 mérkőzésen kapott lehetőséget felnőtt csapatunkban, a Puskás Akadémia FC elleni bronzéremért rendezett párharc első mérkőzésén fontos egyenlítő gólt szerzett a hajrában.

Az idei kiírásban az eddigi 26 találkozó közül 18 összecsapáson is a kezdőcsapat tagja volt, az Astra HFC-Üllő elleni idegenbeli bajnokin hatalmas gólt rúgott szabadrúgásból.

Az U19-es válogatottba folyamatosan meghívót kapó játékosunk a tavalyi szezonban bajnoki bronzérmet, míg idén eddig Simple Női Kupa-ezüstérmet nyert csapatunkkal.

- Örülök, hogy Viki úgy döntött, újabb két évig nálunk folytatja pályafutását. Még mindig nagyon fiatal játékosról beszélünk, aki az idei szezonban hatalmasat lépett előre. Az első évben fel kellett vennie az NB I tempóját, kevesebb játékperc jutott neki, de az idei szezonra már sokkal nagyobb szerep hárul rá. Nagyon tehetségesnek tartjuk, sok van benne. Ha ugyanilyen keményen dolgozik, még többet ki tud hozni magából. Illik a csapatunk játékába, technikás, jól lát a pályán. Reméljük együtt még több sikernek örülhetünk a jövőben - nyilatkozta Murár Viktória szerződéshosszabbítását követően Pinczi Anita szakágvezető és szakmai igazgató.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-12-08 10:00 MTK UTÁNPÓTLÁS SPORTKÖZPONT

MTK BUDAPEST U15

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC U15

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok