HÍREK

Megvan az új vezetőedző: "Határozott elképzelésünk volt"

2021-01-07

Megvan az új vezetőedző: "Határozott elképzelésünk volt"

Tóth Mihály veszi át az MTK Hungária FC felnőttcsapatának irányítását, miután mindenben megállapodtunk a szakemberrel.

A 46 esztendős Tóth Mihály profi játékosként komoly karriert futott be, hiszen pályafutása alatt közel 300 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, és  108 gólt szerzett. Bajnoki aranyéremet egyszer, Magyar Kupa-győzelmet kétszer ünnepelhetett, a 2003/2004-es kiírásnak pedig ő lett a gólkirálya. Belgiumban, Franciaországban, Norvégiában és Görögországban is légióskodott, legnagyobb sikerét külföldön a norvég Fredrikstad együttesével érte le, akikkel kupagyőztes lett 2006-ban.

Visszavonulása után Nagykőrösön, Jászapátiban, Monoron és a Vasas Kubala Akadémiánál is dolgozott edzőként, majd 2017 októberétől tavaly novemberig a férfi NB I-ben tevékenykedett: a 2019-es esztendő legjobb edzőjének megválasztott Kuttor Attila munkáját segítette Mezőkövesden, a kövesdi klub sikereiből ő is komolyan kivette részét asszisztens edzőként.

- Ő volt az elsőszámú jelöltünk, ugyanis határozott elképzelésünk volt arról, milyen szakemberre van szükségünk. Fontos volt, hogy a kiszemelt pedagógiailag kifogástalan legyen, természetesen elvárás volt a szakmai felkészültség, és az is, hogy a leendő edzőnknek a felnőtt futball mellett legyen tapasztalata az utánpótlásban is, mert nálunk jelentős átjárás van a felnőtt csapat és az UP-egyesületek között, hiszen célunk minél több sajátnevelésű játékos beépítése. Tóth Mihály idehaza a legmagasabb szinten dolgozhatott az elmúlt időszakban, komoly szerepet vállalt előző egyesületénél a heti edzésmunka és a taktika kialakításában is. A stílust tekintve az elvárásunk az, hogy az új vezetőedző a domináns támadófutballra törekedjen, Tóth Mihály pedig az eddigi csapatainál mindig ebben a szellemben dolgozott - mondta a döntés okairól Csopaki István szakágvezető.

Természetesen Tóth Mihállyal is készítettünk bemutatkozó interjút, az új vezetőedzőnkkel készített cikk is olvasható lesz honlapunkon.

Kapcsolódó cikkek

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok