HÍREK

A magyar labdarúgó-válogatott keretében számításba vett 15 légiós közül egy a sportági topszintet jelentő angol ligából került meghívásra, az igazi dömpinget jelentő németet nyolcan, az olaszt hárman, a svájcit ketten képviselik, de ment meghívó Belgiumba is. Amennyiben valamelyik olvasónknak nem jönne ki a matek Marco Rossi keretére vonatkozóan, az ne csodálkozzon, ezúttal a női szakágban járunk, ahol Szarvas Alexandra szövetségi kapitánynak kell a magyar mellett számos európai bajnokság napi történéseivel képben lenni. 

A női labdarúgás ugyanis – úgy a játékosok mennyiségét, mint a képzésüket illetően a szakmai szintet tekintve – már Magyarországon is bőven eljutott arra a szintre, hogy fiatal képviselői profi közegben képzeljék el jövőjüket. Annak ellenére, hogy a szakág továbbra is magán viseli az évtizedekkel korábban ráakasztott bélyeget, a negatív megítélést. A jövő bajnokait ismertető sorozatunk második évadának második részében az MTK Budapest felnőtt csapatának két játékosát, a 17 éves Borzák Lilient és a 16 éves Szabó Melisszát mutatjuk be.

Nyolc bajnoki címével az MTK a női szakág örök rangsorában a harmadik helyet foglalja el, a hőskorszak két meghatározó alakulata, a Femina (10) és a László Kórház (9) mögött, de az utóbbi években komoly egyeduralomra szert tett a Ferencváros (7) előtt. A kék-fehérek jelenleg is meghatározók itthon a leginkább fiatal játékosokra építő női mezőnyben, a 12 csapatos bajnokság szereplői viszont – a férfiakkal ellentétben – döntően amatőrök. És ellentétben a Nyugat-Európában éppen zajló szakági forradalommal, amelynek köszönhetően a női futball elindult a végleges felnőtté válás útján.

A kontinens tradicionális nagy klubjai felismerték a női szakágban rejlő, még kiaknázatlan lehetőségeket, és az elmúlt esztendőkben egyre nagyobb figyelmet szenteltek neki: a már kész brandet nagyságrendekkel kevesebb összegből lehet üzemeltetni, közben viszont új piacokat nyithatnak. A férfiak több mint százéves, esetenként több évtizedes előnyét persze lehetetlen egyik szezonról a másikra behozni, de már Magyarországról is érezhető az az erő, amit a női topligák, vagy éppen az európai szövetség égisze alatt rendezett nemzetközi kupasorozatok képviselnek, nem beszélve a világbajnokságról, amelynek színvonala tornáról tornára hatványozódik, és tavaly ráadásként komoly hullámokat, indulatokat gerjesztett maga körül, nemzetközi szinten is.

Ebben a most formálódó, éppen ezért még sok tekintetben képlékeny világban keresi helyét a magyar női labdarúgás, mint ahogyan keresi a helyét Magyarországon a szakág is, benne természetesen a főszereplőkkel. A női labdarúgás próbálja tartani a lépést a meghatározónak számító nemzetekkel, a női labdarúgók pedig próbálják felvenni a versenyt a szakági legjobbakkal. Ahol már elérik – vagy leginkább megközelítik – a szintet, az az infrastrukturális háttér, köszönhetően a sportág elmúlt évtizedbeli kiemelt támogatásának, amelyből a férfi szakág mellett a női is sokat profitál.

A felnőtt csapat és közösség egyenrangú tagjaiként

Az Agárdon beindított, aztán a fővárosba költöztetett Sándor Károly Akadémián az MTK utánpótlása számára – mindkét szakágat tekintve – minden rendelkezésre áll a színvonalas képzéshez, az egymás mellett elhelyezett hat pálya közvetlen közelében igényes és szakszerű kiszolgálóegységek találhatók. Nem mellékesen pedig a mag is adott, a vasúti síneken túl az Új Hidegkuti Nándor Stadion, valamint további edzőpálya szolgálja a klubot.

Az MTK felnőtt női csapata – Makrai László vezetőedző és kis szakmai csapatának irányításával – az akadémián készül, látogatásunk alkalmával a bő fél órás konditermi ráhangolást és erősítést már a pályán futó-, valamint koordinációs gyakorlatok követték, aztán előkerültek a labdák, és különböző játékhelyzetekben találták magukat a játékosok.

A fiatal Borzák Lilien és Szabó Melissza életkora ellenére sem lógott ki a sorból, a keretben többségben vannak a húsz körüliek, és csupán páran képviselik a sportágban rutinosabbak közé sorolható 30-as korosztályt – egyikük a 33 éves Vágó Fanny, a női szakág utóbbi éveinek egyik meghatározó főszereplője idehaza –, a feladatoknál azért valahogy mégis rendre egymás mellé sodródtak. A közösség viszont egyenrangú félként kezelte őket, ami nem meglepő: van annak már két éve is, hogy először készülhettek a felnőttekkel. Igaz, akkor még csupán alkalmanként. Pillanatra sem került porszem az olajozott gépezetbe, amikor ők jutottak sorra a feladatoknál. Lendületük, dinamizmusuk életkoruk velejárója, koncentráltságuk és elszántságuk pedig bármely korosztály képviselői számára irigylésre méltó. Szabó immár egy éve, Borzák nyártól edzett állandóan az első csapattal, szeptemberben pedig már profi szerződést írhattak alá. Annak ellenére, hogy életkorát tekintve előbbi az U17-es, utóbbi az U19-es kerethez tartozik. Ennek mostanra annyi a jelentősége, hogy utóbbiba gyakran visszajátszanak, szem előtt tartva a játékpercek gyűjtésének fontosságát.

Az összességében két óránál hosszabb edzés után az akadémia büféje előtt tudtunk leülni a két játékossal, és mindenekelőtt arról érdeklődtünk, hogy mik az első emlékképeik a futballról? Amíg Borzák Lilien picit a múltba révedt, addig Szabó Melissza kész válasszal szolgált.

„Lehettem vagy ötéves, amikor már nagypályán rugdostam a labdát. Apukám, Szabó Attila ugyanis futballozott, játszott a Vasasban is, és mindig elkísérhettem őt a meccsekre. Amint lehetőségem nyílt, máris mentem a pályákra, szinte azokon nőttem fel. Hétévesen már az Újpest játékosa voltam, mert a lakóhelyünkhöz a lila-fehér egyesület volt a legközelebb. A sportágválasztás az én részemről adott volt, és testnevelésórák keretében belekóstoltam ugyan az atlétikába és a kick-boxba is, de egyik sem kötött le.”

A focilabda már az óvodás Borzák Lilient sem hagyta hidegen, rendszeresen beállt játszani társaihoz, és úgy emlékszik, a lányok közül nem egyedüliként találta szórakoztatónak a játékot. A családi rásegítés viszont esetében is élt, három évvel idősebb bátyjával és a barátokkal gyakran fociztak, de a végén mégis kellett némi átmeneti idő, amíg a sportág szervezett részénél kötött ki.

„Hiába győzködtem a szüleimet, anyukám eleinte idegenkedett a focitól, és némi nyomásgyakorlását követően először fitnesztáncra kezdtem el járni rendszeresen. Ez eltartott öt évig, de nem volt az én világom, hogy finoman fogalmazzak. Konkrétan tök béna voltam, és ráadásként mindenemet eltörtem, amit lehetett. Végül aztán apukám szánt meg, és kezdeményezésére anyukám is beadta a derekát: akkor legyen mégis foci. Ennek már hét éve, így kerültem az FTC utánpótlásába.”

ARRA A KÉRDÉSRE, HOGY SPORTÁGKÉNT LEGINKÁBB MI FOGTA MEG ŐKET A LABDARÚGÁSBAN, ÉS LEGINKÁBB MIT SZERETNEK BENNE A MAI NAPIG, NOS ARRA EGYSZERRE ÉS HATÁROZOTTAN VÁGTÁK RÁ: MINDENT!

Visszakérdezés után aztán kaptunk ennél konkrétabb és szerteágazóbb magyarázatot is. Borzák Lilien a változatosságát emelte ki, hogy még véletlenül sem monoton, nincs benne két egyforma pillanat – úgy az edzéseken, mint a mérkőzéseken –, és amikor mégis úgy érzik, hogy ez már megtörtént velük, kottából játszik nekik az élet, akkor mindig kapnak egy csavart. Legyen az egy játékhelyzet az edzésen, vagy egy mérkőzésállás, amelyek persze mindig más irányt vesznek, mint akár percekkel korábban hitték, így aztán más lesz a végkifejlet is.

„Annyira összetett az egész, hogy képtelenség megunni.”

Szabó Melissza csak helyesel, és annyival egészíti ki az elhangzottakat, hogy a csapat számára mindig második családként funkcionált, és az edzéseken, de különösen a meccseken alighanem életre szóló élményeket gyűjthetett már eddig is. Ezek száma aztán potenciálisan nő, amikor a korosztályos válogatottban szerepelhetnek és utazhatnak.

Közös a két labdarúgóban, hogy 2020-ban kerültek az MTK Budapest kötelékébe, és a korosztályos csapatokat végigjárva az előző szezonban már bemutatkoztak az első csapatban. Borzák Lilien 2023. szeptember végén, a Fehérvár ellen 4–1-re megnyert kupamérkőzésen lépett pályára először, Szabó Melissza pedig egy hónappal korábban, a bajnokság első fordulójában, Szombathelyen esett át a tűzkeresztségen. Mindössze egy hónappal a 15. születésnapját követően. Amikor a felnőttek meccsén kevesebb mint húsz percet töltenek a pályán, akkor viszont a mai napig lehetőségük van dönteni arról: akarnak-e visszajátszani az U19-be? „Mindig megyünk, szeretünk játszani” – mondták erről ugyancsak egyszerre.

A teljes riport IDE kattintva olvasható el!

Fotó: Szollár Zsófi / Index