HÍREK

Felnőtt csapatunk mellett az U19 is megkezdi a bajnokságot - heti program

2020-08-11

Felnőtt csapatunk mellett az U19 is megkezdi a bajnokságot - heti program

Mindkét együttesünk vasárnap lép pályára, a felnőttek Miskolcra utaznak, míg az U19 Debrecenbe.

Felnőtt és U19-es csapatunk számára is véget ér a felkészülési időszak, vasárnap már az első tétmérkőzés következik mindkét együttesünk számára.

Varga Attila gárdája a Simple Női Liga első fordulójában rögtön rangadót játszik. Augusztus 16-án 11 órától Miskolcon a DVTK ellen lépünk pályára a klub edzőközpontjában.

A két csapat az előző szezonban háromszor is találkozott egymással, két győzelem mellett egyszer döntetlen született. Előbb a bajnokság 6. fordulójában Palkovics Nóra találatának köszönhetően 1-1-re végeztünk idegenben, majd a FÖRCH Női Magyar Kupában 4-1-re diadalmakodtunk. Akkor Csányi Diána duplája mellett Olivera Milunovic és Pápai Emőke talált be.

A legfrissebb emlék május 28-hoz köthető, akkor a koronavírus-járvány miatti leállást követően az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 5-1-re ütöttük ki a DVTK-t, akkor a két gólt szerző Turányi Lilla - aki azóta már a Bundesligába igazolt - mellett Nagy Ágnes, Magyarics Zoé és Németh Loretta volt eredményes. Ezen a bajnokin aratott győzelmünkkel biztosítottuk részvételünket a BL-indulásért rendezett rájátszásban.

Az új vezetőedzővel, Schrancz Balázssal készülő U19-es csapatunk augusztus 16-án 16 órától vendégszerepel Debrecenben, ahol a DLA-DVSC lesz az ellenfél.

A hajdúságiakkal a tavalyi bajnokságban egyszer játszottunk, a 4. fordulóban fölényes, 12-0-ás diadalt arattunk. Azon az összecsapáson Pápai Emőke öt gólt szerzett, Legendás Lora és Stefán Bernadett duplázott, de Mayer Zsófia, Kovács Eszter és Kolarik Laura is betalált. 

A debreceniek elleni tavaszi bajnokira a koronavírus-járvány miatt már nem került sor. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-29 11:00 ÜSTÖKÖS FC GYŐR SPORTTELEP

ETO FC GYŐR U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok