Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
A székesfehérváriak elleni gólfieszta bő öt percben.
Edzőtábort tart a korosztályos nemzeti együttes Mezőkövesden.
Mindössze hat gólt kaptunk az első tizenhárom fordulóban a Simple Női Liga NB I-ben.
U9-től U19-ig díjaztuk a fiatalokat.
Ezen a héten U9-es és U10-es korosztályunk nem lép pályára.
Kétszer győzött az U15, nyert az U17, fiúk ellen diadalmaskodott az U14.
Képekben a székesfehérváriak elleni kiütéses hazai győzelem.
Vezetőedzőnk értékelte a Videoton FC Fehérvár ellen 9-0-ra megnyert bajnokit.
Kilenc gólig meg sem álltunk hazai pályán.
A Bozsik Arénában játszott fővárosi rangadó legfontosabb pillanatai.
Ezen a héten az U12, az U10 és az U9 nem lép pályára.
Újabb fölényes siker a bajnokságban.
Nem hozott gólt a fővárosi rangadó a Bozsik Arénában.
Vezetőedzőnk értékelte a Kispest-Honvéd FC ellen 0-0-ra végződő idegenbeli bajnokit.
Négy játékosunk lehet ott a Telkiben sorra kerülő edzőtáborban.
Idegenben kezdjük a bajnokság alapszakaszának második felét.
Svájc volt a korosztályos nemzeti együttes ellenfele.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: