Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Három napot készül Telkiben a nemzeti együttes.
Hazai pályán fogadták csapataink a kassai alakulatot.
Szlovákia ellen léphetnek pályára futballistáink.
Július végén kiválasztó edzőtábort tart a szövetségi kapitány Telkiben.
Együttesünk lipóti edzőtáborban készül a bajnokság kezdete. Képgaléria csapatunk felkészüléséről.
Felnőtt, U19-es, U17-es és U15-ös gárdánk is ellenfeleket kapott a bajnokságra.
Vezetőedzőnkkel beszélgettünk a felkészülés első hetéről, valamint a csapat előtt álló feladatokról.
Az MTK Hungária FC-ben folytatja pályafutását Vajda Orsolya.
Farkas Attila vezetésével csapatunk gőzerővel készül az új szezonra. Az edzőtábor előtti utolsó edzésen új igazolásaink...
Az MTK Hungária FC-ben folytatja pályafutását a DVTK-tól érkező Vachter Fanni.
Napjaink legsikeresebb magyar női futballklubja várja a 2007 és 2009 között született hálóőrök jelentkezését.
Felnőtt csapatunk és utánpótlás-együtteseink is elkezdték az edzéseket az új szezonra.
Kocsán Petra hazai átigazolási rekordért a Bundesligába szerződik.
Farkas Attila veszi át az MTK Hungária FC felnőttcsapatának irányítását, miután mindenben megállapodtunk erről a szakemb...
Az MTK Hungária FC-ben folytatja pályafutását az FTC-Telekom csapatától érkező Nagy Virág.
Napjaink legsikeresebb magyar női futballklubja várja a 2003 és 2009 között született fiatalok jelentkezését.
Az MTK Hungária FC-ben folytatja pályafutását Erős Evelin.
17 éves támadónk két mérkőzésen háromszor is bevette a szerb válogatott kapuját. Íme, a gólok.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: