Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Miskolcról érkezett Simon Luca.
Felnőtt csapatunk munkába állt a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián.
Szekszárdról igazoltunk tehetséges játékost.
Szombaton az év utolsó előtti bajnoki mérkőzésén lépünk pályára.
Az eseményen részt vett női szakágvezetőnk, Pinczi Anita is.
Telkiben tart edzőtábort a korosztályos nemzeti együttes.
Az esztendő utolsó idegenbeli bajnoki mérkőzésének összefoglalója.
Az MTK Budapest idén is elindította jótékonysági akcióját, melynek során játékokat, könyveket, ruházatot, takarókat, műs...
A héten mindegyik együttesünk hazai környezetben lép pályára.
A hétvégén mind a hat UP-együttesünk pályára lépett.
Szakágvezetőnk és szakmai igazgatónk az M4 Sport Női Labdarúgó Magazinjának nyilatkozott az elmúlt közel egy évről, miót...
Így értékelte vezetőedzőnk a KÉSZ-St. Mihály-Szeged otthonában 4-2-re megnyert bajnoki mérkőzést.
Csapatunk remek első félidőt produkált és megérdemelt sikert aratott idegenben.
Két győzelemmel és egy vereséggel zárt a korosztályos nemzeti együttes Telkiben.
Kapusunk Astra HFC-Üllő elleni hárítását a 9. forduló harmadik legszebb védésének választották.
Az idei utolsó idegenbeli bajnokira készülő csapatunk edzésén jártunk.
Az Astra HFC-Üllő elleni bajnoki sikerünk összefoglalója.
Az édességeket november 10. és december 10. között az Új Hidegkuti Nándor Stadion portáján és a Sándor Károly Labdarúgó...
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: