Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Szekszárdról igazoltunk tehetséges játékost.
Ascher Dóra, Legendás Lora, Molnár Adelina, Tenyei-Tóth Rebeka, Vajda Orsolya és Zágor Bernadett az MTK Budapest futballistája marad.
Több játékosunk is máshol folytatja pályafutását.
Játékosunk először lépett pályára a felnőtt nemzeti együttesben.
20 éves játékosunk csereként kapott lehetőséget Málta ellen.
Az évzáró bajnoki mérkőzésünk összefoglalója.
Az MTK Budapest folytatta tavaly ősszel megkezdett programját, aminek célja a mozgás megszerettetése gyerekekkel, illetv...
Maria Palama sérülés miatt nem léphet pályára a Szlovákia elleni mérkőzéseken.
U19-es, U17-es, U15-ös és U13-as csapatunk is három pontot szerzett.
20 éves játékosunk először kapott meghívást a felnőtt nemzeti együttesbe.
Képekben az utolsó 2024-es bajnoki mérkőzésünk.
Így értékelte vezetőedzőnk az FTC-Telekom ellen 2-1-re elveszített rangadót.
A 91. percben esett a győztes találat.
Az idei utolsó fordulóban nagy riválisunkat fogadjuk.
A szombathelyi alakulat elleni hazai bajnoki mérkőzésünk összefoglalója.
Gávris Gabriellára tartalékként számít a korosztályos nemzeti együttes szakmai stábja.
Az MTK Budapest idén is elindította jótékonysági akcióját, melynek során játékokat, könyveket, ruházatot, takarókat, műs...
Az édességeket november 23. és december 3. között az Új Hidegkuti Nándor Stadionban és a Sándor Károly Labdarúgó Akadémi...
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: