Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Szekszárdról igazoltunk tehetséges játékost.
Ascher Dóra, Legendás Lora, Molnár Adelina, Tenyei-Tóth Rebeka, Vajda Orsolya és Zágor Bernadett az MTK Budapest futballistája marad.
Több játékosunk is máshol folytatja pályafutását.
Klubunk óvodás és kisiskolás lányok számára tartott focifesztivált az MTK Utánpótlás Sportközpontban.
U10-es csapatunk kivételével összes együttesünk pályára lép.
Horvátországban lett második a korosztályos nemzeti együttes.
Előbb idegenben, majd hazai pályán találkozunk a Puskás Akadémia FC-vel.
Pótolt bajnokit nyert együttesünk, így egy fordulóval a bajnokság vége előtt az élre ugrott.
Vezetőedzőnk a Viktória FC elleni döntetlen mellett a bronzcsatáról is nyilatkozott.
Pataki peches öngóljára Legendás válaszolt a hajrában.
Csapatunk április utolsó napján pótolta a PMFC elleni bajnokiját, amit 7-0-ra megnyert, Íme, a találkozó legfontosabb pi...
Ez történt az alapszakasz utolsó hazai bajnoki mérkőzésén.
Felnőtt csapatunk mellett az U14, az U12 és az U10 lép pályára.
A fákat közös telepítési program keretein belül játékosainkkal és munkatársainkkal együtt ültetjük el az MTK erdőbe a fe...
Május 6-án felkészülési napon vehetnek részt játékosaink.
Az U13 mellett az U15, az U14, az U12 és az U10 is pályára lépett.
Így értékelte vezetőedzőnk az Astra HFC ellen 4-0-ra megnyert bajnokit.
Támadónk mellett Bokor Blanka vette be az üllőiek kapuját.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: