Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Miskolcról érkezett Simon Luca.
Felnőtt csapatunk munkába állt a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián.
Szekszárdról igazoltunk tehetséges játékost.
Így győzött csapatunk a Simple Női Liga 13. fordulójában a miskolciak ellen.
Csapatunk az utolsó percig remekül küzdött a fővárosi együttes vendégeként az első tavaszi fordulóban.
Csapatunk magabiztos győzelmet aratott a bajnokság 15. fordulójában.
Fölényes győzelmet aratott Tóth Judit együttese a St. Mihály FC ellen.
Képekben a DVTK elleni fölényes bajnoki győzelmünk.
Vezetőedzőnk értékelte a DVTK elleni 5-1-es sikert.
Csapatunk a 15. perctől emberelőnyben játszva négy góllal nyert a DVTK ellen.
Románia ellen játszott két felkészülési mérkőzést a korosztályos nemzeti együttes.
Három napot Lipóton készül a korosztályos nemzeti együttes.
Az első tavaszi fordulóban a DVTK ellen lépünk pályára hazai pályán.
Együttesünk hét gólig meg sem állt a PMFC ellen.
Két mérkőzést játszik Románia ellen a korosztályos nemzeti együttes.
Februárban Bánfi Gréta (U15), Vas Hajna (U17) és Gravencz Gréta (U19) lettek a hónap játékosai.
Hazai pályán diadalmaskodott az U17 és az U15, idegenben játszott döntetlent az U19.
A 19 éves játékos aláírhatta karrierje első profi szerződését.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: