Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Hazai pályán fogadták csapataink a kassai alakulatot.
Augusztus legvégén kezdődik a pontvadászat.
Felkészülési mérkőzésen fogadták a szlovák klubot fiataljaink.
Az U19 a szlovák klub felnőtt együttesét, míg az U15 a hasonló korosztályú gárdáját látta vendégül edzőmérkőzésen.
Munkába állt U19-es, U17-es és U15-ös csapatunk.
Felnőtt csapatunk után munkába állnak a fiatalok is.
Ők lettek a házi gólkirálynők csapatainknál.
Évzáró tartottak utánpótlás csapataink.
Az U15 után a legidősebb akadémiai korosztály is harmadik helyen fejezte be a pontvadászatot.
Mind a hét up-együttesünk pályára lép a hétvégén.