Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Négy mérkőzést rendeznek a héten hazai pályán.
Az U15 idegenben győzött, az U19 és az U17 pont nélkül maradt hazai pályán.
Egy hazai és három idegenbeli mérkőzés vár csapatainkra.
A díjban részesült labdarúgóink facsemetéket kapnak a klubtól ajándékba.
Az akadémiai szekció az FTC-Telekom ellen kezdte az évet.
Négy csapatunk számára is folytatódnak a bajnoki küzdelmek.
Gárdánk felkészülési mérkőzésen látta vendégül a ŽFK TSC csapatát.
Felnőtt együttesünk mellett edzésbe állt az U19, az U17, az U15 és az U14 is.
Munkába állnak a fiatalok is.
U19-es csapatunk vezetőedzőjével beszélgettünk az őszről és a tavaszi feladatokról.