HÍREK
"Minden nő számít!" - Ismét csatlakoztunk a Rózsaszín Október Mozgalomhoz
2025-10-01

Férfi és női felnőtt labdarúgócsapatunk idén is csatlakozott a Rózsaszín Október mozgalomhoz, amely a mellrák megelőzésének leghatékonyabb módszerére, a szűrővizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet. Immár harmadik éve a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia növendékei is aktívan részt vesznek a kampányban.
A mellrák elleni küzdelem világnapja minden évben október 1., ebben a hónapban pedig nemzetközileg is kiemelt figyelmet kap a mellrák elleni küzdelem. A világnak és a kezdeményezés célja az, hogy felhívja az emberek figyelmét a betegség korai felismerésének fontosságára, valamint arra, hogy ennek érdekében mit kell megtenni önmagunknak.
Először 1991-ben használták a rózsaszín szalagot a mellrák túlélői, amit a Susan G. Komen Alapítvány adott ki. Azóta a világ minden táján ez a szimbóluma a mellrák elleni küzdelemnek.
Jeligénk: „Minden nő számít!” - éppen ezért is szeretnénk emlékeztetni mindenkit a kampány fontosságára az alábbi akciókkal:
- A női és férfi NB I-es csapatunk a kampány szlogenjét megjelenítő pulóverben vonul ki minden októberi meccsen a kezdéshez (a hazai és az idegenbeli találkozókon egyaránt, így már most pénteken, Mezőkövesden a KBSC elleni idegenbeli férfi NB I-es mérkőzésen is, valamint szombaton a Puskás Akadémia elleni női kupatalálkozón is.).
- Ezen felül felnőtt csapataink (női, férfi NB I-es és NB III-as) vezetőedzői, valamint technikai vezetői is rózsaszín szalagot viselnek majd.
- A teljes hónap során az U14-es korosztálytól felfelé a női és férfi NB I-es csapatunkig bezárólag a csapatkapitányok rózsaszín karszalagot viselnek minden mérkőzésen.
Látványos és több héten át tartó akcióinkkal szeretnénk elérni, hogy a súlyának megfelelő megfelelő publicitást kapjon a kampány, különösen a sportoló nők és a labdarúgást követő női szurkolók körében, éppen az októberi hazai bajnokin és kupameccsen további aktivitásokkal készülünk majd a drukkerek számára.
A hónap során, az első mérkőzéseket követően a shopban és a webshopban is kapható lesz majd a csapat által is viselt rózsaszín bevonuló pulóver 12 990 Ft-os áron (a készlet erejéig).
Magyarországon évente közel 10 ezer új emlőrákos beteget fedeznek fel, és a statisztikák szerint hozzávetőlegesen 2000 nő hal bele a betegségbe, ezért is tartjuk rendkívül fontosnak a prevenciót, valamint minden olyan kampányt, amely erre hívja fel a figyelmet!
Kapcsolódó cikkek
Szponzorok





