HÍREK

Három góllal legyőztük a Szekszárdot

2026-02-28

Három góllal legyőztük a Szekszárdot

A duplázó Siklér mellett Myhal volt eredményes az edzőmérkőzésen.

Felkészülési mérkőzés
MTK Budapest-Szekszárdi WFC 3-0 (1-0)

Budapest, MTK Utánpótlás Sportközpont

Gólszerző: Myhal (27.), Siklér (55., 74.)

MTK Budapest: Ascher - Legendás, Csigi, Vajda, László - Kern, Barkóczi - Mészáros, Vágó, Myhal - Siklér.

Csereként pályára lépett: Erős, Zágor, Molnár, Murár, Gravencz.

Vezetőedző: Lázár Benjámin

Szekszárdi WFC: Fehér - Kágyi Rebeka, Hornok, Nagy-Cseke, Garabecz, Koszo, Gelb, Mendenhall, Kehrer, Sovány, West.

Csereként pályára lépett: Egyed, Kovács, Kágyi Kíra, Schell.

Vezetőedző: Vágó Attila

Egy héttel a Puskás Akadémia FC elleni bajnoki rangadó után edzőmérkőzést játszott csapatunk, a válogatott szünetben a Szekszárdi WFC-t fogadtuk az MTK Utánpótlás Sportközpont füves pályáján.

Az élvonalbeli gárda ellen a hosszabb ideje hiányzó Gávris Gabriella és Tenyei-Tóth Rebeka mellett a felnőtt válogatottba bekerülő Pataki Georgina, valamint az utánpótlás nemzeti együttesekbe meghívót kapó Borzák Lilien, Farkas Panna és Szabó Melissza hiányzott.

A találkozó 9. percében szépen kerültünk a vendégek védelme mögé a bal oldalunkon, de a centerező László már lesen volt, így a hosszún érkező Mészáros hiába lőtt a hálóba, a játékvezető asszisztense jelzésére nem adta meg a találatot.

Még ugyanebben a percben Vágó került ziccerbe, Fehér viszont lábbal szögletre rúgta a labdát. A sarokrúgást követően a berobbanó Barkóczi lőtt nem sokkal a bal sarok mellé.

A 20. percben már centikre voltunk a vezető találattól, Vágó szögletét követően Csigi csúsztatását azonban a gólvonalról kifejelték a vendégek.

A 27. percben viszont már góllá érett a fölényünk, Anastasiia Myhal kapott egy indítást, fejjel eltolta a védője mellett, és higgadtan értékesítette a ziccert (1-0).

A 35. minutumban Mészáros vállalkozott lövésre a tizenhatoson kívülről, a bombáját a léc alól tolta ki Fehér. Egy percre rá a vendégek kerültek lövőhelyzetbe, Garabecz viszont nem talált kaput.

A félidő hajrájában még Legendás jelentkezett egy lövéssel, ami elkerülte a bal sarkot, így 1-0-ás vezetéssel mehettünk pihenőre.

A fordulást követően öt percet kellett várni az első lövésre, a szünetben beálló Molnár középre tartó próbálkozása nem okozott gondot Fehérnek.

Az 52. percben Vágó indította a jobb szélen Legendást, centerezését Siklér okosan átlépte, Myhal azonban nem sokkal a bal alsó mellé belsőzött.

Az 55. percben viszont már 2-0-ra módosult az eredmény, Siklér Kinga lőtt 22 méterről a jobb alsóba.

Egy óra elteltével Erős, Murár, Zágor és Gravencz is pályára lépett, így az ő lábukba is került 30 perc.

A 74. percben a jobb szélen voltunk veszélyesek, az alapvonal közeléből érkező lapos Murár-passzt közelről Siklér továbbította a hálóba (3-0).

Három minutummal később Molnár került nagy helyzetbe, lövését azonban Fehér védeni tudta, aki Zágor ismétlését is megfogta.

A 89. percben Kern is jelentkezett egy tekeréssel, amit Fehér hárított, így 3-0-ra nyertük meg az edzőmérkőzést.

Együttesünk következő mérkőzését a PMFC otthonában vívja március 13-án a Simple Női Liga NB I 14. fordulójában.

Lázár Benjámin vezetőedző értékelése: - Fizikálisan megterhelő héten vannak túl a lányok, ez a mai mérkőzés “élességén” meg is látszódott, de összességében gratulálok a csapatom egész heti teljesítményéhez. A Szekszárdnak sok sikert kívánok a céljaik eléréséhez.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2026-03-13 15:00 PMFC STADION

PMFC

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok