Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Termelték a gólokat játékosaink az utánpótlás-bajnokság alapszakaszában.
U19-es csapatunkra öt, míg U17-es és U15-ös együttesünkre hat mérkőzés vár.
Csapatunk remek második félidőt produkálva egyenlített az Astra ellen, végül azonban vereséget szenvedett.
Márciusban Szabó Melissza (U15), Gabona Laura (U17) és Szabó Jázmin (U19) lettek a hónap játékosai.
Az FTC-Telekom, az Astra-Activtek HFC-Üllő és a Budapest Honvéd lesznek az ellenfelek.
Csapatunk magabiztos győzelmet aratott a bajnokság 15. fordulójában.
Együttesünk hét gólig meg sem állt a PMFC ellen.
Februárban Bánfi Gréta (U15), Vas Hajna (U17) és Gravencz Gréta (U19) lettek a hónap játékosai.
Együttesünk az NB II Nyugati csoportjában hatodik helyen álló Csepel FC ellen játszott edzőmérkőzést.
Csapatunk az Airnergy FC U19-es együttese ellen játszott felkészülési találkozót.