Az MTK Budapest Zrt. női csapatának hivatalos oldala
Csapatunk a második bajnokiját 17 rúgott góllal nyerte meg.
Felnőtt csapatunk csütörtökön Szombathelyen vendégszerepel, szombaton játszik az U19 és az U14, vasárnap az U16.
Tóth Judit együttese az első bajnoki mérkőzésén 15 gólig meg sem állt Kaposváron.
Tóth Judit vezetőedzővel beszélgettünk a felkészülésről, a keretben történt változásokról és a célokról.
Mint arról beszámoltunk, július 1-től Vass László lett klubunk szakmai igazgatója. A rutinos szakemberrel beszélgettünk...
Szerdán, szombaton és vasárnap is pályára lépnek csapataink. Két együttesünknek szurkolhatunk hazai pályán.
Együttesünk Magyarszéken edzőtáborozott, ahol az edzések és a mérkőzések mellett csapatépítő programokon is részt vett.
Várjuk a 2003 és 2008 között született, labdarúgó múlttal rendelkező fiatalokat!
U14-es csapatunk játékosai korábban már megcsillogtatták technikai tudásukat, most a szülőkön volt a sor.
A zöld-fehérek kihívására U14-es csapatunk is elkészítette videóját, melyben az együttes tagjai és Tóth Judit vezetőedző...