HÍREK

Varga Attila: A csajok jó versenyzők, akikre büszke lehet a klub

2020-04-07

Varga Attila: A csajok jó versenyzők, akikre büszke lehet a klub

Női csapatunk vezetőedzője adott helyzetjelentést, hogyan készül az együttes a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben.

Női együttesünk február utolsó napján magabiztos győzelmet aratott a Soroksár SC ellen, és jutott be a FÖRCH Női Magyar Kupa elődöntőjébe. Az év első bajnoki mérkőzését, a DVTK elleni rangadót viszont már nem tudta lejátszani az együttes a koronavírus-járvány miatt a Simple Női Ligában.

A játékosok azóta otthon készülnek, az előre kiadott edzésmunkával próbálják magukat a legjobb fizikai állapotban tartani. A kényszerszünet miatt kialakult helyzetről a gárda vezetőedzője, Varga Attila adott helyzetjelentést:

- Ugyanúgy edzünk, mint eddig, egyelőre valamennyi kerettag otthon, egyéni edzésterv alapján készül. A futballisták egy hétre előre, napi lebontásban kapják meg tőlem a programot. Ezt minden nap monitorizáljuk és kiértékeljük az erőnléti edzővel. Fejben most már kicsit nehezebb, a motiváció megtalálása nem egyszerű feladat. Az első két hét után átszerveztük az edzésprogramot, mert mi is tisztában vagyunk vele, hogy valamikor remélhetőleg folytatódik a bajnokság, előbb-utóbb csapatszinten is gyakorolni kell, ezért a múlt héttől minden játékosunk kapott eszközöket, már labda és bója is a rendelkezésükre áll. Labdás edzéseken belül sebesség, agilitás és erőfejlesztés szerepel a programban. A csajok jó versenyzők, akikre büszke lehet a klub, hiszen ebben a nehéz helyzetben is motivált, céltudatos, kitartó és pozitív maradt a gondolkodásuk! 

- nyilatkozta a vezetőedző.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 15:00 DVTK EDZŐKÖZPONT

DIÓSGYŐRI VTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok