HÍREK

Jön a szezon legfontosabb hazai mérkőzése

2020-06-09

Jön a szezon legfontosabb hazai mérkőzése

Csapatunknak győznie kell az FTC-Telekom ellen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a mindent eldöntő harmadik összecsapás kiharcolásához.

Női labdarúgócsapatunk csütörtök este 20 órától az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lép pályára az FTC-Telekom ellen a női BL-indulásért zajló rájátszás második mérkőzésén. 

Mint ismert, csapatunk drámai körülmények között veszítette el 3-2 idegenben az első összecsapást, így a mindent eldöntő harmadik találkozó kiharcolásához feltétlenül le kell győzni az ősi riválist.

“Pénteken a pályára lépőknek regeneráció, a nem játszóknak pedig edzés szerepelt a programban, szombatra pihenőt kapott a csapat, vasárnaptól szerdáig pedig a mérkőzés kezdéséhez közeli időpontban voltak a gyakorlások" - adott helyzetjelentést a csapat felkészüléséről Varga Attila vezetőedző.

Az első mérkőzésén 2-2-nél csapatunk hiába reklamált kezesést, nem kapott büntetőt, míg a hazaiak az utolsó előtti percben tizenegyest rúghattak, melyet értékesítettek is, így megszerezték a győzelmet. Vezetőedzőnk szerint az együttes tagjai már nem foglalkoznak a történtekkel:

"Pénteken még látszódott mindenkin a csalódottság, többek között ezért is volt szombaton pihenő. A vasárnapi tréningen és videózáson már mindenki rendben volt lelkileg is. A lányok profik, és a profi játékosoknak 24 óra alatt túl kell magukat tenni a történteken."

Varga Attila elmondta, javulnia kell a csapat teljesítményének, hogy eredményesek legyünk ma:

"Az első mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, nem azt a játékot játszottuk amit tudunk. Labdabirtoklásban és higgadtságban mindenképp fejlődést várok, valamint a feleslegesen elkövetett szabálytalanságok számát is csökkentenünk kell.  A megtervezett stratégiát kell véghez vinnünk, stabil védekezés mellett sokkal több támadást kell pontosan befejeznünk."

Jó hír, hogy a műtétje után lábadozó Olivera Milunovic és a gerincfájdalmakkal bajlódó Palkovics Nórán kívül mindenki bevethető.

A találkozót élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu is. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok