HÍREK

Döntött az MLSZ: elmarad a vasárnapi bajnoki a Szent Mihály ellen

2019-11-21

Döntött az MLSZ: elmarad a vasárnapi bajnoki a Szent Mihály ellen

A vasárnapra kiírt idegenbeli bajnokink nem kerül lejátszásra, 3-0-ás gólkülönbséggel vétlen csapatunk javára igazolja a mérkőzést a szövetség.

A Magyar Labdarúgó-szövetség Versenybizottsága által kijelölt versenybiztos a 2019. november 21-i ülésen versenyügyi eljárás során - tárgyalás mellőzésével - azt a határozatot hozta, hogy a 2019. november 24-én, 19:30-ra kiírt Szent Mihály Szeged - MTK Hungária FC mérkőzés elmarad, mivel az indoklás szerint a hazai együttes november 20-án írásban lemondta a bajnoki mérkőzést.

A hivatalos közlemény szerint a Versenybizottság megállapította a szegedi klub felelősségét az ügyben, és a versenybiztos döntése alapján a találkozó három pontját, 3-0 gólkülönbséggel vétlen csapatunk javára igazolja, a Szent Mihályt pedig írásbeli megrovásban részesíti.

Klubunk vezetése tudomásul veszi a döntést, egyben sajnálja a kialakult helyzetet, hiszen a pályaválasztói jog felcserélésével is támogattuk azt az eredeti elképzelést, hogy a közelmúltban átadott Szent Gellért Fórumban ugyanazon a napon páros mérkőzésre kerüljön sor: mint ismert, vasárnap 17:00-kor NB II-es férfi labdarúgócsapatunk a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendége lesz, ám a találkozó után Szeged és az MTK női labdarúgócsapatának is lehetősége lett volna megmérkőzni egymással.

A Jet-Sol Ligában második helyen álló csapatunk így legközelebb november 30-án, 13:30-kor lép pályára az idei utolsó fordulóban az ETO FC Győr otthonában.
[image]

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-20 10:00 PUSKÁS FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA

PUSKÁS AKADÉMIA FC U19

VS

MTK BUDAPEST U19

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok