Keresés

Nagy célok és realitás

Publikálva: 2014.07.25 Frissítve: 2014.07.27 Labdarúgás női

110 %-os erőbedobást vár lányaitól Medgyes Péter, az NB I-es csapat vezetőedzője. A keret bővült, így az elvárások is nagyok.

A mester a csütörtöki edzésen honlapunknak azt mondta, hogy a múlt szezon végére teljesen kimerült a csapat. Ennek fő oka, hogy meglehetősen rövid volt a cserepadjuk. Így különösen értékes, hogy a bajnokságban, valamint a Magyar Kupában is megvédték bajnoki címüket, és ha ez még nem lett volna elég, a Bajnokok Ligájában is szépen meneteltek, így nem csak idehaza, de Európában is öregbítették az MTK nevét.

  • Nagyon jó volt győzni ezeken a meccseken! Ilyenkor érezzük igazán, hogy érdemes a magyar labdarúgásban dolgozni – nyilatkozta Medgyes Péter.

A kiváló csapatmunkára hivatkozva a mester nem szívesen emelt ki egyénileg senkit a keretből, de a gólkirálynőről azért mondott egy mondatot:

  • Természetesen Pádár Anita rengeteg gólt lőtt, így ő mindenképpen megemlítendő, de nagyon sok jó teljesítmény volt. Az egész csapat megérdemli, hogy kiemeljem és megdicsérjem.

Tavaly a cserepad rövidsége, most viszont annak hosszússága okoz majd fejtörést a szakembernek. 

  • Nagy kihívást jelent számomra, hogy a sok jó játékos közül megtaláljam a legjobbakat.

A szezonzáró óta ugyanis jelentősen bővült a keret. A Ferencvárosból Kaján Zsanett és Diószegi Fanni, az Astrá-ból Fogl Katalin érkezett, „régi-új” játékosként visszatért külföldről Tóth Alexandra, valamint kapus poszton gyarapodtak Aschenbrenner Rékával. Rájuk BL és Magyar Kupa szinten mindenképpen szükség van. Az érkezők mellett távozók is akadtak: Ujvári Izabella és Tatai Krisztina az újonc NB I-es Dorogba igazolt. Illetve az U19-es csapatot fogja erősíteni az NB II-ből Kókány Regina és Somogyi Réka. Utóbbi két játékos bármikor feljátszhat az NB I-be. A mester azt is elárulta, hogy néhány játékossal még tárgyalnak.

A felkészülés javában tart, de a csapat még nincs igazi formában. Ezt mutatja, hogy a napokban Prágában 5-3-ra, illetve 9-1-re kikaptak a Sparta Praha vendégeként. Az ellenfél Európa élmezőnyébe tartozik, így a fájó vereségek egyúttal kiváló tanulási lehetőséget jelentettek.

A hétórás úttól kicsit elfáradtak a lányok. Tell Zsófia, mint régi játékos és az újonnan igazolt Fogl Katalin is ezzel magyarázta a két zakót:

  • Talán ha nem ennyit utazunk, vagy nem aznap játsszunk, a győzelem is összejöhetett volna. Nem az akarat hiányzott, hanem a pihenés, ami ha adott, biztosan más eredmény születik.

A két hölgyet a következő szezonról is kérdeztük. Mindketten úgy vélték, hogy nagyon jó az MTK Hungária kerete, és sokra hivatott ez a csapat. A bajnokságot, és a Magyar Kupát mindenképpen szeretnék megnyerni, és abban is bíznak, hogy a BL-ben sem epizódszereplők lesznek. Fogl Katalin hozzátette: szeretne minél több gólt lőni a kék-fehér mezben. Lehetősége lesz rá, hiszen augusztus 9-14. között a Bajnokok Ligájában kell teljesíteniük. A csapat augusztus 8-án a továbbjutás reményében utazik Montenegróba, ahol a házigazdák mellett a szlovén Pomurje, és az észt Parnu Jagpalliklubi lesz az ellenfél. Szeptembertől pedig beindul az NB I-es bajnoki nagyüzem, valamint a Magyar Kupa is.

Nagy célok és realitás

Medgyes Péter

 

  • Értékelje az elmúlt szezont (Jet-sol, Magyar Kupa)!
  • Nem volt egyszerű. A bajnokság végére, a rájátszásra szó szerint elfogytunk; több sérüléssel, betegséggel bajlódtunk, az edzésekből is vissza kellett vennem. Ekkor mutatkozott meg, mennyire fontos, hogy a csapatnak hosszú legyen a cserepadja. Mindezek ellenére megemelem a kalapom a lányok előtt, mert mindenki kipréselte magából a maximumot.
  • Melyek voltak a legemlékezetesebb meccsek?
  • A Magyar Kupa és a két bajnoki döntőt emelném ki. Ennek a három meccsnek külön varázsa van. Nagyon jó volt győzni ezeken a meccseken, mert ilyenkor érezzük, hogy érdemes dolgozni a magyar labdarúgásban.
  • Van olyan játékos, aki külön is kiemelne a múlt szezonból?
  • Mivel kőkemény csapatmunka volt, így nem szívesen emelek ki külön senkit sem. Természetesen Pádár Anita rengeteg gólt lőtt, így ő mindenképpen megemlítendő, de nagyon sok jó teljesítmény volt. Az egész csapat megérdemli, hogy kiemeljem és megdicsérjem.
  • Érkezők – távozók?
  • Nagyon megerősödött a keretünk. Fradiból két játékos: Kaján Zsanett és Diószegi Fanni, Astrá-ból Fogl Katalin, és „régi-új” játékosként külföldről érkezett Tóth Alexandra, valamint kapus poszton gyarapodtunk Aschenbrenner Rékával. Rájuk BL és Magyar Kupa szinten mindenképpen szükség van. Minimum 20 fő az ideális, amit lehet pörgetni. Távozók: A Dorogba ment Ujvári Izabella és Tatai Krisztina, illetve az U19-es csapatunkat fogja erősíteni az NB II-ből Kókány Regina és Somogyi Réka. Így ha szükséges, az U19-es csapatból fel tudok játszani akár az NB I-es keretbe is. Nagy kihívást jelent számomra, hogy a sok jó játékos közül megtaláljam a legjobbakat.
  • Bővülhet még a keret augusztus végéig?
  • Dolgozunk még néhány átigazoláson. Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, de több – külföldi  - játékossal is kapcsolatban vagyunk, így ha most nem is, de a téli időszakban biztosan erősödik még a csapat.  110%-os erőbedobást várok mindenkitől, mert brutális csapatokkal fogunk játszani. A konkurenseink (FTC, Astra) nem lettek gyengébbek.
  • Mit jósol?
  • Az MTK-tól elvárható, hogy úgymond mindent megnyerjen. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a csúcson maradjunk. BL szinten igyekszem beszerezni az információkat az ellenfelekről. Montenegróba utazunk, ellenfeleink a szlovén Pomurje, az észt Parnu, és a házigazda Ekonomist. A Pomurje-t láttuk élőben játszani a Fradival, a másik két csapatról egyelőre csak foszlányok vannak. Az újonnan igazoltak pluszt jelentenek a támadásunkban, már most jó formában vannak.
  • Felkészülés? Prága?
  • Szurkolói szemmel nézve sok lehet a 3-5, vagy az 1-9, de nem volt ekkora különbség a két csapat között. Voltak álmatlan éjszakáim, de most is bevállalnám ezt az utazást és meccset. Nagyon jó, a top körül mozgó csapat ellen játszhattunk. Jó tanulmány volt ez a két nap, ahol együtt utaztunk, együtt volt a keret. Igaz, két óra volt az út, kicsit elfáradtak a lányok. Mindenki lehetőséget kapott a meccseken, és ez is szerepet játszhatott a vereségben. De akármilyen fáradt is az ember, nem szabad megadni magunkat ilyen könnyedén. Bízom benne, hogy sokat profitáltak ebből a játékosok is.
  • Folytatás?
  • A szlovák Újvár elleni visszavágó következik. (4-2-re nyertünk ellenük idegenben). Pénteken: NB I-es újonc Dorog ellen felkészülő meccs. Edzőmérkőzés még fiú U14/15-ös korosztállyal. Összességében: sokkal keményebb felkészülésen vagyunk túl már most is, mint tavaly, és ez még csak fokozódik, hiszen pörögnünk kell. Sorsolásról később lesz információ.

Tell Zsófia – régi játékos

 

  • Hogy láttad a múlt évi bajnokságot?
  • Ez volt az ötödik bajnoki érmem, és ki tudom jelenteni, hogy egyben a legnehezebb. Télen távozott négy kulcsjátékosunk, sokan a válogatottban is helyt álltak, mindez jócskán lefárasztotta és leszűkítette a keretet, de mindent - megtettünk, hogy megnyerjük a bajnokságot. Ugyanígy a Magyar Kupában is.
  • Hogyan értékelnéd a teljesítményed?
  • Voltak mérkőzések, amikor nem voltam toppon, de próbáltam mindig a maximumot nyújtani.
  • Mi a véleményed a most alakuló keretről? Összekovácsolódtatok már?
  • Úgy érzem, nagyon jó kis keretünk lesz. A kispadon is erős játékosok ülnek.
  • Prága?
  • Nagyon jó volt és örültünk a lehetőségnek, igaz elfáradtunk. hat-hét órát utaztunk, de megérte, mert nagyon jó csapat ellen játszottunk. Talán ha nem ennyit utazunk, vagy nem aznap játszunk, akkor a győzelem is összejöhetett volna. Nem az akarat hiányzott, de ha kipihenten megyünk, biztosan más eredmény születik.
  • Mit vársz a következő szezontól?
  • BL: továbbjutás. Bajnokság és Magyar Kupa: megvédeni az aranyérmet.

Fogl Katalin

 

  • A második helyezett Astrából jöttem, ahol támadó, befejező csatár voltam. Remélem, itt az MTK-nál is hasonló posztra kerülök.
  • Hogyan jött képbe az MTK?
  • Ősszel megsérültem, fél évig lábadoztam, és ezalatt találkoztam Péterrel, akiről egyébként is csak pozitív híreket hallottam. A lábadozás után ugyan visszamentem az Astrához, de már nem találtam a számításaimat, úgy éreztem, váltanom kell, és ebben Pádár Anita, mint legjobb barátnőm csak megerősített.
  • Mi a véleményed az új MTK keretről?
  • Kellemes csalódás volt számomra, annak ellenére, hogy a válogatottban sok MTK-s játékost ismertem. Könnyű volt a beilleszkedés.
  • Prága?
  • Nagyon fáradtak voltunk, hosszú volt az út, a városnézés, kevés volt a pihenés. Ráadásul megfázott a hátam, és emiatt a visszavágón nem tudtam pályára lépni.
  • Mit vársz a következő szezontól?
  • Bajnokság: minél többet szeretnék játszani, és sok gólt lőni. BL: továbbjutás. Magyar Kupa: aranyérem.
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!