Keresés

Kiütéses győzelem Győrben

Publikálva: 2019.03.17 Frissítve: 2019.03.17 Labdarúgás női

Simán nyertek a lányok.

ETO FC Győr–MTK Hungária FC 1-6 (1-2)

Győr, ETO Stadion

Vezette: Molnár Réka (Rózsás, Sass)

Gólszerző: Oláh (2), Tóth (2), Berman, Csorbai

ETO FC Győr: Csontos – Kovács, Csizi, Sárosi, Süle, Plóner, Fél, Gődér, Tillinger, Bódai, Horváth

Vezetőedző: Horváth István Tamás

MTK Hungária FC: Varga – Berman, Turányi, Czellér (Szabó Zsuzsanna, 71.), Tóth (Nagy Alexandra, 79.), Demeter, Csányi, Papp (Csorbai, 71.), Oláh, Pinczi, Nagy Lilla

Vezetőedző: Cseh András

Női labdarúgócsapatunk a Jet-Sol Liga 14. fordulójában a tabella 6. helyén álló ETO FC Győr otthonába látogatott. Nem kezdődött jól a lányok számára az összecsapás, hiszen az első percben megszerezte a vezetést a hazai gárda.

Sokáig nem kellett aggódnunk, ugyanis a 21. percben egyenlítettünk: Czellért buktatták a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Oláh értékesítette. A 38. percben már nálunk volt az előny, miután Oláh volt ismét eredményes jobb oldali szögletet követően. 

A félidő után kiszakadt a gólzsák: Tóth előbb fejjel, majd lábbal volt eredményes, ezzel gyakorlatilag eldöntve a három pont sorsát. A 64. percben Berman csukafejessel növelte az fórt, majd a 87. percben a csereként beálló Csorbai talált be, így végü  6-1-es győzelmet arattunk.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!