Keresés

Csányi Dia kedveli a kihívásokat

Publikálva: 2017.07.02 Frissítve: 2017.07.02 Labdarúgás női

Az MTK Hungária FC újabb játékosa mondta el véleményét a Bajnokok Ligája selejtezőkörében velünk összesorsolt csapatokról, az esélyekről és az elvárásokról.

Csányi Diánának elévülhetetlen érdemei voltak a frissen megszerzett bajnoki címben, mindvégig kiegyensúlyozott, kiváló játékot produkált. Akárcsak a társak, Dia is nagyon várja már a hazai rendezésű selejtezőkört, ám mivel neki ez már a második alkalom lesz, amikor megmutathatja magát a legjobb klubcsapatok tornáján, magabiztosan várja az emberpróbáló kihívást.

– Úgy érzem, nagyon nehéz feladat előtt áll a csapat, de azt gondolom, hogy korábban a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is bizonyítottuk, tudunk meglepetéseket okozni. Természetesen most is mindent megteszünk majd a siker érdekében az Új Hidegkuti Stadionban.

Csányi szerint különös jelentősége van annak, hogy a csapat hazai környezetben vívhatja meg a selejtezőkör mérkőzéseit.

– Úgy gondolom, önmagában is óriási lehetőség, hogy hazai közönség előtt játszhatunk, és biztos vagyok benne, ez mindenki számára plusz erőt fog adni a nehezebb pillanatokban. 
Nekem ez lesz a második BL-selejtezőm, és már most nagyon nagy izgalommal várom az újabb kihívást. Hiszem, hogy szép eredményt érhetünk el, és a bajnoki cím megszerzése után újabb nagy sikert könyvelhetünk el a 2017-es évben.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!