Keresés

A Kolozsvár sem jelentett akadályt (GALÉRIA)

Publikálva: 2018.07.18 Frissítve: 2018.07.18 Labdarúgás női

Kifejezetten ígéretes játékkal vertük a román bajnokot.

MTK Hungária FC–CFF Olimpia Kolozsvár 2-0 (1-0)
Lantos Mihály Sportközpont, 50 néző

MTK Hungária FC: Szőcs (Varga L., 46.) – Papp D. (Nagy A., 76.), Turányi, Pinczi, Szabó Zs. (Anda, 76.) – Csányi (Vasas, 76.), Molen – Magyarics (Dencz, 46.), Berman (Palkovics, 59.), Cappuzzo – Oláh A. (Kós, 59.)
Vezetőedző: Cseh András

Gólszerző: Turányi Lilla (14.), Lauren Berman (58.)

Kedd délután a Lantos Mihály Sporttelepen játszotta második felkészülési mérkőzését női labdarúgócsapatunk. Kisebb-nagyobb sérülések, illetve egyéb elfoglaltságaik miatt Cseh András ezúttal nem számíthatott Demeter Rékára, Farádi-Szabó Edinára, Méry Ritára, Mátyás Noémire, Nagy Ágnesre, Nagy Lillára és Tóth Barbarára.

Jól kezdtük a román bajnoki címvédő CFF Olimpia Kolozsvár elleni találkozót, fölényünk negyedóra játék után érett góllá. Oláh Adrienn ívelt – szabadrúgásból – a vendégek kapuja elé, a remek ütemben érkező Turányi Lilla pedig a hálóba bólintott (1-0).

A folytatásban is mi irányítottunk, az első játékrész hajrájában Lauren Berman meg is duplázhatta volna előnyünket: Kayla Cappuzzo húzott el – sokadjára – a bal szélen, laposan középre adott, a középen érkező Berman azonban a kapu fölé bombázott.

A szünetben kettőt cserélt Cseh András: Szőcs Rékát és Magyarics Zoét Varga Luca és Dencz Orsolya váltotta.

A második félidőben ismét korán betaláltunk. Kayla Cappuzzo lépett ki remek ütemben a védők közül, és hiába rángatta védője, kapura lőtt. Az amerikai szélső próbálkozását még hárítani tudta a kolozsvári kapus, ám a kipattanó Oláh Adriennhez került, aki Lauren Berman elé tálalt, ő pedig kilőtte a hosszú alsót (2-0).

A folytatásban vezetőedzőnk több fiatalnak is bizalmat szavazott: Nagy Alexandra, Anda Letícia, Vasas Lea, Palkovics Nóra és Kós Petra is pályára léphetett. Bár a második gólt követően is többet volt nálunk a labda, igazán nagy ziccer már egyik kapu előtt sem alakult ki, így végül 2-0-ra nyertünk a román bajnokcsapat ellen.

Cseh András tanítványai péntek délután lépnek pályára legközelebb, az FTC-t 6-0-ra legyőző lengyel KKPK Medyk Konin ellen.

Cseh András:A mérkőzés nagy részében a küzdelem dominált, de ebben is felvettük a versenyt ellenfelünkkel. Időnként jól játszottunk, de persze voltak hibák is, ez utóbbiakat igyekszünk kijavítani. Ezúttal a jobb helyzetkihasználásunk döntött a javunkra. Gratulálok a csajoknak!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!